Otthonunk párátlanítása rendkívül fontos, hiszen anélkül komoly károkat tudna okozni a levegőben felgyülemlett nedvesség. Nagy segítségünkre lehetnek a különböző párátlanító készülékek, amiknek hála nincs többé pára a lakásban!

 

Miért baj, ha magas a páratartalom?

 

A magas páratartalom azokban a helyiségekben probléma, amelyekben sok vizet használunk, tehát a fürdőszobában és a konyhában, illetve esetleg ott, ahol a vizes ruhák szárítása történik. A pincehelyiség párátlanítása is lényeges, itt a feltörő talajvíz okozhat problémát.

 

Korábbi blogcikkünkben összeszedtük, hogy milyen kellemetlenségeket tud okozni a magas páratartalom. Ha a levegőben a nedvesség az elfogadható érték felett van, az azt jelenti, hogy a plusz levegőmennyiségnek ki kell csapódnia, ez pedig rendszerint a falon, a bútorokon vagy más berendezési tárgyakon történik. Ez nem csak nagy károkat okoz, hanem egyúttal megágyaz a penészgomba terjedésének is, az ugyanis a nedves falon alakul ki. A penészgomba miatt számos betegség kialakulhat, az asztmás és allergiás betegek pedig különösen rosszul viselik, ha a közelükben penész tenyészik. Szerencsére van megoldás, de ami még jobb, ha a megfelelő módon párátlanítunk így megelőzve a penész megjelenését is.

 

Páramentesítés professzionális módon

 

Érdemes tehát páramentesítő készüléket vásárolni, hiszen ezeknek köszönhetően folyamatosan védve van otthonunk. Hasznos, hogy a készülékekbe többnyire mérőműszer is van telepítve, ami figyelemmel kíséri a páratartalmat, és szükség esetén bekapcsol. Ennek megfelelően a berendezések energiahatékonyak, hiszen csak akkor kerülnek üzembe, amikor valóban kell, feleslegesen nem működnek. Az automatikus üzemmód mellett az éjszakai program is hasznos, ilyenkor a digitális kijelző elsötétedik. A villanyszámla összegét így nem, csak a levegő minőségét befolyásolják a páramentesítő készülékek. Weboldalunk kínálatában számos kiváló eszköz található, a német Aktobis gyártó termékei főként csak a mi webshopunkban jelennek meg!

 

Amiatt sem kell aggódni, hogy esetleg nem illik az eszköz a berendezési tárgyakhoz, mivel a modern kialakításuknak megfelelően jól passzolnak a lakókörnyezetbe. A beüzemeléshez sincs szükség szakember segítségére, hiszen a legtöbb esetben csupán áramhoz kell kapcsolni, és már üzembe is helyeztük! Ha pedig máshova helyeznénk, annak sincs akadálya, mivel a görgős talpak miatt pillanatok alatt más szobába guríthatjuk.

 

Ahogy láthatjuk, rendkívül sok érv szól a páramentesítő készülékek mellett, használatuk és kezelésük egyszerű, amit a levegővel művelnek pedig nagyszerű.

 

Hogyan válasszunk párátlanító készüléket?

 

A készülék kiválasztásánál a felhasználási terület nagyságát kell figyelembe venni, mivel minden párátlanítónál fel van tüntetve, hogy mekkora m2-en érdemes azt használni. Azt is mérlegelni kell, hogy milyen árkategóriában gondolkodunk, illetve, hogy otthonra, irodai használatra, esetleg speciális célra szánjuk. Múzeumokban és könyvtárakban például kifejezetten fontos a párátlanítás, hiszen a magas páratartalom könnyen károsíthatja az ott fellelhető gyűjtemények minőségét.

 

Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, kollégáink szívesen fogadják megkeresését!