Hűvös időben is szívesen üldögélünk a teraszon, legyen az otthon vagy egy kellemes étteremben. Jó, ha tudjuk, hogy nem kell dideregni akkor sem, ha az időjárás már egészen lehűlt, hiszen az úgynevezett terasz hősugárzók segítséget nyújtanak. Most mindent megtudhat erről a fűtőeszközről!

 

Fűtőeszközök a kínálatunkban 

 

Ami az Airfresh fűtőeszköz kínálatát illeti, igyekszünk minden igényt kielégíteni, és olyan berendezéseket árulni, amik megfelelően fűtenek, de energiatakarékosak és környezetbarátok is. Az elektromos és infratechnológián alapuló hősugárzók éppen ilyenek, ezért népszerűségük is évről évre nő, és egyre nagyobb irántuk a kereslet. Mivel könnyen hordozhatók és beállíthatók, hogy meddig és milyen hőfokot árasszanak, a villanyszámla értékét sem emelik meg jelentős mértékben.

 

A hősugárzókról 

 

A hősugárzókat tehát megkülönböztethetjük a szerint, hogy elektromosan vagy infratechnológiával működnek-e. Nagy előnyük, hogy hordozhatók: nincs helyhez kötve a működésük, oda tudjuk őket helyezni, ahova szeretnénk, hiszen csupán annyi szükséges, hogy áramra kapcsoljuk, és már működnek is.

 

A hősugárzók működése nem eredményez káros anyagokat, környezetbarátok, ami szintén jelentős szempont lehet a választás során. Változatos helyeken lehet őket használni mobilitásuk miatt: lehet plusz fűtőtest az otthonban, jól alkalmazható az olyan helyeken, ahol a fűtésrendszer nincs kiépítve, például hétvégi házban vagy a garázsban, ezenkívül a teraszon és az erkélyen is nagyon jól tud jönni. Még többet megtudhat róluk korábbi blogbejegyzésünkből.

 

A terasz hősugárzó

 

A teraszon sem kell feltétlenül dideregni, ha otthon vagy valamilyen vendéglátóhelyen úgy döntenénk, hogy a szabadban szeretnénk elfogyasztani, amit megrendeltünk. A hősugárzóknak hála kellemesen meleg lehet, miközben a teraszon üldögélünk. Az infratechnológián alapuló hősugárzók között van olyan, ami állványon található, így könnyedén irányítható is, hogy hová menjen a meleg, de vannak mennyezeti infrasugárzók is, ha esetleg a terasz beépítettsége lehetővé teszi ennek használatát. A hősugárzók gyorsan felmelegednek, néhány perc alatt meleget árasztanak magukból, ha pedig elhagyjuk a teraszt, egy gombnyomással ki lehet őket kapcsolni, de programozhatók is, gyakran pedig még távirányító is jár hozzájuk, hogy még egyszerűbb és praktikusabb legyen a használatuk.

 

Kínálatunkban többféle infrasugárzó is megtalálható, különböző teljesítménnyel, igény szerint, állványon lévő infrasugárzónk különösen népszerű termék.

 

Önnek is szüksége van egyre? Így adja le megrendelését

 

Ha már fontolgatta egy ideje, hogy hősugárzót vásárol, és ősszel és télen is szeretne időt tölteni a teraszon és erkélyen, lehetőleg nem a legvastagabb kabátban, akkor ajánljuk hősugárzóink valamelyikét, amik használata mellett garantáltan nem fog fázni a leghidegebb évszakokban sem. Akár mennyezeti, akár állványos infrasugárzót vagy elektromos hősugárzót szeretne, nálunk megtalálja!

 

Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeink egyikén! Ez a termék a széles körű felhasználhatósága miatt biztosan sok éven keresztül hasznára lesz!