levegotisztito webáruház, webshop

webáruház felső lábléc
webáruház négyzet fájl

Párásító készülékek

Rólunk mondták

"Azért vásároltam a légtisztító készüléket, mert van két kutya a lakásban, és ezáltal rengeteg a por. Ennek a pornak a nagy részét kiszűri, és a levegő is frissebb mióta ezt használjuk. Eddig nagyon meg vagyok vele elégedve, bátran ajánlom másoknak is!"
Pomázi István

"A 6 éves fiam asztmás és allergiás,ezért volt szükségünk a légtisztítóra.
Nagyon meg vagyunk elégedve!!!   Amióta használjuk,a fiamnak tudtuk csökkenteni a gyógyszeradagját.
Már nem is tudjuk mikkor köhögött utoljára!!!!!!!  A légtisztító megrendelével sem volt gond!!!!! Ahogy a tájékoztatóban is írták úgy volt minden! Egyszerű és érthető minden, könnyű volt kiválasztani a levegőtisztítót is. Köszönet a segítség-nyújtásért!"
Szarka János (Nagyecsed)

"A Heavenfresh ionizátor amit vásároltam önöktől kb.. 1 éve remekül működik és beváltotta a hozzáfűzött reményeimet.
Sokat számított az ügyfélszolgálatuk segítsége, hogy közérthetően és türelmesen adtak minden kérdéseimre választ.
Sok ismerősöm kételkedett az ionizátor tudásában. De amikor nálam jártak és megtapasztalták, hogy valójában mit is tud az ionizáló berendezés, akkor jöttek reá, hogy az állításaimat igen is a berendezés bizonyítani tudja.
A kisfiam asztmás, feleségem pollen allergiás.
Mióta az ionizátort használjuk, azóta egyikkőjüknek sem jött elő az allergiájuk.
Nincsenek éjszakai köhögések fulladások rossz alvások, hanem csöndes nyugodt éjszakai alvás.
Azóta reggelente pihenten és vidámabban kelnek.
Főként a 6 éves fiam mikor felébred és mosolygós arccal lép ki a szobából.
Amíg nem használtuk ezt az ionizátor, addig minden reggel nyúzottan, fáradtan rossz kedvűen ébredt.
Jelenleg is azon gondolkodunk, hogy mivel a lakás egyik felét átépítettük, és oda is vásárlunk ugyan ilyen berendezést.
Működése hangtalan és minimális energiát fogyaszt, valamint az ára is megfizethető.
Mindenkinek szívesen ajánlom mivel én 1 éve használom a nap 24 órájában és az év minden napján.
Beüzemelés után 1-2 óra elteltével már érezhető a különbség.
Hibátlanul működik és teszi a dolgát."
Üdvözlettel Toldi József


"Egy Heavenfresh légtisztító készüléket is vásároltam önöktől. és mondhatom most már több mint egy éves tapasztalattal, hogy a levegőtisztító hatásosnak bizonyult és folyamatos használatban van! Aki hasonló jellegű terméket szeretne vásárolni, annak bátran merem ajánlani!"
Koch Szabolcs, Jászberény

"Jó tapasztalatom van a légtisztító készülékkel, folyamatosan használom, semmi gond nem akadt eddig vele.
Csendes, megbízható levegőtisztító berendezést ismertem meg.
Az ügyfélszolgálatról nyilatkozni nem tudok, mert nem léptem kapcsolatba velük."
Szarka Tibor

"Az Önöktől vásárolt XJ-2100 típusú  ionizátor évek óta hibátlanul üzemel.
Alapvetően a szálló por, és cigaretta füst elleni használatra szántuk és ennek meg is felel.
Remélem, még sokáig üzemképes marad. és továbbra is alig hallhatóan végzi a légtisztítást.
Azonban jobb lenne, ha valamilyen hangosabb, időszakos jelzéssel hívná fel a figyelmet a takarítás (készülék-tisztítás) szükségességére."
Üdvözlettel: Szalontai Sándor

"Kb. 1 éve vásároltam egy XJ 3800-as típusú légtisztító berendezést, melyet a mai napig napi szinten használok. Segítségével a lakás levegőjét gyorsan felfrissíthetem, megtisztíthatom a szellőztetés után beáramló esetleges por és egyéb szennyeződésektől. A levegőtisztító automata kijelzője eddig nem jelezte, hogy a mikroszűrőt cserélnem kellene, de ez annak is köszönhető, hogy az előszűrőket 3-4 havonta tisztítottam. Elégedett vagyok mind a cég szolgáltatásával mind pedig magával a légtisztító berendezéssel. Nagy szolgálatot tesz a levegőtisztító a konyhai munkák során keletkezett kellemetlen szagok eliminálásában is. A parlagfű allergiás szezonban, használata mellett csökkentek felső légúti panaszaim."
Üdvözlettel dr. Marsovszky László

"A légtisztító készülékükkel nagyon meg vagyok elégedve. Allergiám miatt vásároltam, csodát nem vártam, de a szobába ahol működött kellemesebb volt a közérzetem. A bizonyíték pedig: tavaly az esős idő miatt egy szobában penészfolt alakult ki. A szobába raktam a levegőtisztító készüléket és két nap alatt eltűnt a penészfolt. Az ügyfélszolgálat teljesítette a dolgát, a levegőtisztító géppel eddig semmilyen gondom nem volt. Üzemeltetése egyszerű. Az egyetlen visszatartó erő a magas ára. De ha ezen túltesszük magunkat, akkor egy jól használható, precíz légtisztító készüléket kapunk. A szoba levegőjét megfelelően tudja kondicionálni, aki teheti ajánlom megvételre.Remélem segítettem."
Görcsös Gergely

"Én egyéni vállalkozó vagyok, raktározással foglalkozom. A hősugárzó készüléket az iroda fűtésére használom teljesítményére elégedett vagyok, nem fázom.
Az ügyfélszolgálat segítő kész volt, mert felhívták a figyelmemet, hogy ez kb. hány légköbméterre megfelelő.
A hősugárzó, mióta nálam működik, semmi panasz nincs rá pedig elég sokat ment."
üdv. Balázs Zsigmond E.V.

"Allergiás szénanáthában szenvedek, azt gondoltam, kipróbálom az ionizátort, mert azt olvastam, hogy ózont termel, és így nem kell annyiszor szellőztetni.
Bevált az elgondolásom, csak párás időben szellőztetek, így az orrdugulásom, mely szinte állandó volt,megszűnt.  ÉS !!!
A számítógép kelteke káros ionoktól is megszabadulok.
Látogatóimnak az ózon illata egy kicsit zavaró, de elviselhetőbb az áporodott levegőnél.
Sokkal jobb a közérzetem. Nekem a kocsiba még a szobánál is jobb."
N.K.

"Önöktől vásároltam még tavaly a Trotec páramentesítő készüléket, amivel a legmesszebbmenőkig meg vagyunk elégedve. Nekünk azért volt erre szükségünk, mert sajnos a sok csapadék végett, a lenti szobában a parkettánk dohosodott. A szobában a levegő páratartalma 75% -os volt. A parkettát ki kellett dobni, és járólapra cseréltük, de a szobában még mindig magas volt a páratartalom. Az Önöktől vásárolt párátlanító géppel viszont szinte napok alatt sikerült a falat kiszárítani, 55%-os páratartalmú levegő lett a szobában. Hihetetlen, de egy éjszaka alatt 2,5 liter vizet gyűjtött össze a páramentesítő egy szobából. A fiam is vásárolt egy ilyen páramentesítő gépet, ő egy panelban lakik, ahol télen a szekrény mögött mindig penészedett a fal, hiába festettek. Ezzel a párátlanító géppel megszűnt a penészedés, és a kis unokám se köhögött többet a rossz levegőtől.
A gyors kiszállítást is külön köszönjük.
Mindenkinek csak ajánlani tudom az Önök üzletét!"
Nagy Zsigmondné

"Megérezett a légtisztító, már szűri is a levegőt :)
Köszönöm a gyorsaságot, remek volt az üzlet!
További szép napot!"
Kata

"Ahogy jelezte, úgy meg is érkezett a légtisztító, sértetlen állapotban. Az érte járó összeget a postásnak kifizettem.
 Már két napja üzemel. Frissebb és egy kissé hűvösebb érzetű a szoba levegője, még az alacsony fokozaton is.
Nagyon köszönöm a segítőkészségét!
"
Szalkó Anna

"Megérkeztek a termékek, beüzemeltem és most örömömben köszönetet mondok és további jó munkát kívánok Önöknek!"
 Németh Júlia

"Az Önöktől vásárolt párátlanító készülékkel maximálisan meg vagyok elégedve.
Napi gyakorisággal használjuk a megvétele óta, problémamentesen, hatékonyan üzemel."
Fűzéri Csaba

"Egyszerűen csúcs ez a páramentesítő... 1. osztályú."
Tamás

"A párátlanítót egy szuterén, tehát valamivel hűvösebb helyiségbe helyeztem el, ahol nyáron a szellőztetés a meleg, páradús levegő lecsapódását idézte elő, ami kellemetlen és egészségtelen dohos levegőt eredményezett. Korábban sokáig próbálkoztam nedvesség megkötő só használatával, de a rendkívül magas költség szinte nulla hatásfokkal párosult. Összehasonlításul: a külső levegő páratartalmától függően, a páramentesítő készülék nem egyszer napi 5 liter desztillatummal csökkentette a pinceszint páratartalmát, ennyi vizet a sóval egy év alatt sem lehetett összegyűjteni."
név nélkül

"Az Önöktõl vásárolt Heavenfresh XJ-2100 ionizátort megvásárlása óta folyamatosan üzemeltetjük és meg vagyunk vele elégedve. Amit állítottak az ionizáló észülékrõl az megfelel a valóságnak. Köszönjük."
Szalontai Sándor

" Az párátlanítót köszönetel megkaptam. Még egyszer köszönet a szimpatikus vevőszolgálatért. Ha bárki szárítási problémákkal küzd, szívesen fogom Önöket ajánlani.
Végre egy internetes cég, mely olyan termékeket kínál, melyeket valóban szállítani is tud és a valóság fedi a leírtakat. 4 óra üzemeltetés után a picében 80%-rl, 55 %-ra esett a páratartalom. Hihetetlen."
István

"Köszönöm szépen a páramentesítő gép gyors kiszállítását. A készülékkel nagyon elégedett vagyok. Még egyszer köszönöm a pontos és gyors ügyintézést."
Rudolf

"A légtisztító berendezést restaurált antik bútorokkal berendezett helyiségbe vásároltam, ahol időjárástól függően időnként nehéz szag volt érezhető. Azokon a bizonyos nehéz napokon a készülék legfeljebb 2-3 órás működtetésének köszönhetően minden kellemetlen szag megszűnt.

"Tegnap rendben megérkezett a légtisztító. Köszönjük.
Első tapasztalatok: kb. 2 óra működés után már érezhetően kellemesebb volt otthon a levegő. Feleségemmel egyetértésben tisztábbnak is találtuk :)
Köszönjük!"
Lajati Tamás 

"Nagyszerű páramentesítő készülék. Nagyon nagy teljesítményű mégis keveset fogyaszt. Egyedüli javaslat, hogy a fűtés lehetne nagyobb teljesítményű. Mégis teljes mértékben elégedett vagyok és mindenkinek ajánlom!"
Ferenc

"Az általam vásárolt légtisztító készülék hibátlanul működik, teljesen meg vagyunk elégedve vele!!
Üdvözlettel:
Kenyeres Ernő

Ionizátor UV lámpával, elektrosztatikus porgyűjtővel, ventillátorral - Heavenfresh HF 210 UV
Ionizátor 
Azonosító: 00002 - Kérdés küldése a termékkel kapcsolatban
bruttó 39.800 Ft
AKCIÓ! - 3%
bruttó 38.620 Ft
Mennyiség: db
Nyomtatható változat Elküldés egy ismerősnek KedvencekhezKérdés küldése
Ionizátor UV lámpával, elektrosztatikus porgyűjtővel, ventillátorral - Heavenfresh HF 210 UV
HEAVENFRESH HF 210 UV nagy teljesítményű levegő ionizátor és UV lámpa
 
Ajánljuk nappaliba, nagyobb szobákba, irodákba.

(Az ionizátor raktáron van. 1-3 munkanap alatt házhoz szállítjuk.)
 

Milyen anyagoktól véd a Heavenfresh 210 ionizátor?
  
ionizáló por es atka ellen
 
 Atkák, por, pollenek: az elektrosztatikus plazma szűrő tartóztatja fel őket. 
 
 
levegotisztito bakteriumok ellenBaktériumok: az elektronikus porgyűjtő az UV lámpa és az ionizáló semlegesítik és feltartóztatják és megsemmisítik a baktériumokat. 
 
 
ionizátor és uv lámpa
Vírusok / Baktériumok. Az UV lámpa és a levegő ionizátorok a legjobb fegyverek a baktériumok és a vírusok ellen.   

 ionizátor penészgomba ellen
 
Penészgomba: Az UV fény megsemmisíti a méreganyagokat, melyek a spórák által kerültek a levegőbe.
 
 hatékony ionizáló cigarettafüst ellen
 
Cigarettafüst: Az anionok bontják le a cigarettafüstöt
 
legtisztito ionizátor vegyianyag semlegesítésére
 
Vegyszerek és illékony szerves vegyületek:  Az ionizáló és UV fény semlegesíti a vegyszereket. 

  
ionizátorok szagok illatok ellen
 
Szagok: A negatív ionok közömbösítik a szagokat és az illatokat.
 


Hogyan működik a Heavenfresh HF 210-es ionizátor?
 
 negatív ionok a levegőbenporgyűjtő ionizátorokAz ionizátor csapdába ejti a szennyeződéseket a fémből készült porgyűjtő lemezek segítségével.
 Az elektrosztatikusan töltött lemezek úgy vonzzák a részecskéket és a káros anyagokat, mint a mágnes és azokat a környezet levegőjéből távol tartják. 
 
Az ionizátor a NASA által kifejlesztett és alkalmazott anion - plasma technológiát felhasználva semlegesíti a legapróbb részecskéket is, mint pl. vírusokat, baktériumokat. 

A negatív ionok keringtetése: A ki/be kapcsolható ventilátor segítségével a negatív ionok még gyorsabban eljutnak a helyiség minden részébe, ahol a káros anyagok lebeghetnek. A negatív ionok semlegesítik a pozitív töltöttségű káros részecskéket és mikroorganizmusokat, amiket különben belélegeznénk.

A készülékből kiáramló negatív ionok lehetőséget nyújtanak azon részecskék és káros anyagok semlegesítésére is, amik túl távol vannak az ionizátortól, és így nem tudnak bejutni a készülék porgyűjtő rácsához.
tisztítható ionizátor
 
 Könnyen tisztítható lemezek
A rozsdamentes acélból készült porgyűjtő lemezeket nagyon könnyű tisztítani.

 

 
 
olcsó légtisztító ionizátor
 Költséghatékony: Havi kb. 90 Ft elektromos áramot fogyaszt 
 
 
 

Az ionizátor további előnyei:
  • szabályozható ionizátor ventilátorralPáratlan ionkibocsájtó teljesítmény: A 25 ionizáló tűvel kimagasló teljesítménynövekedést ért el az XF 210 UV más hasonló méretű levegő ionizátorokkal szemben.
  • A ventilátor segítségével az egész helységben egyenletesen oszlanak el a negatív ionok.
  • Nincs szükség szűrőcsrére: Az elektrosztatikusan töltött fém lemezek úgy vonzzák a káros anyagokat, mint a mágnes. A HF 210 UV porgyűjtő lemezeit könnyű szétszerelni, tisztítani és azután ismét összeszerelni.
  •  Nagyobb levegőcsere: Az ionizátorba építettek egy ki/be kapcsolható fúvóberendezést, mely egyenletesen elosztja a megtisztított molekulákat a helyiségben.
  • Hangtalan / Nagyon halk: Ha a ventilátor ki van kapcsolva, a HF 210 UV teljesen hangtalanul működik. Ha be van kapcsolva a fúvóberendezés, akkor a hangszint kb. egy notebook hangszintjével egyezik meg.
  •  Nagyon tartós: Az ionizátor tartósságát különleges anyagok és a gyártás során alkalmazott csúcstechnológia garantálja.
  •  Lakásban és buszban is alkalmazható: Az HF 210 csatlakoztathatja egy normál konnektorba az otthonában. Továbbá a mellékelt adapterrel nagyobb járművekben is élvezheti a friss és tiszta levegőt.
  •  Kompakt: bárhol elhelyezhet.

 Bizonyított hatékonyság levegőtisztító ionizátor teszt
 Az ionizátor a szennyezett részecskék 99,5 %-át eltávolítja a helységből!
 
 
 
 Egy nem sokkal ezelőtt elvégzett laborteszt alapján az HF-210 eltávolítja a szennyezett részecskék 99,5 %-át. A mérés az egész helység levegőjének értékeit tükrözi. Azért meglepő ez az érték, mert nem a hagyományos módszerrel mérték azokat.
 
Hagyományos módszer: A levegő értékeit közvetlen a beáramlás és a kiáramlás helyén vizsgálják.
 
A HF 210 tesztjében: egy 3,6 m3 kamrában mérték az eredményeket nem pedig közvetlenül a készüléknél.
 
1) A teszt elején füstöt engedtek a kamrába. Az első grafikon mutatja, hogy az ionizátor nélkül több órán keresztül megmaradt a levegő szennyezettsége,
2) míg a HF 210 UV levegő  ionizátor készülék segítségével a 2. grafikonon látható módon alig több, mint egy óra alatt szinte teljesen tiszta lett a levegő.
 
 
ionizáló teszt
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
levegőionizátor teszt


















*A tesztben a levegő szennyezettségét az egész kamrában mérték, nem csak közvetlen a készüléknél.
*A füst kiválóan alkalmas az egyéb apró részecskék, mint pl. allergének reprezentálására

 Eredmények  Overall Result: 99.5% of Smoke Particles Removed
Chamber Size: 128 cubic feet (4' x 4' x 8')
Temperature: 75-80oF
Humidity: 50-60%
Performed by independent testing lab.
 
 További teszt eredmények:
U. S. Dept. Of Agriculture: a baktériumok 95, a porrészecskék 92 %-os csökkenése a levegőbe.
Good Houssekeeping Magazine Engineers: hatékony a dohányfüst ellen.
Journal of Hygiene: 96%-kal csökkenti a baktériumkoncentrációt a működési területen.

Még több érv, mely a Heaven Fresh HF 210 UV légtisztító / ionizátor mellett szól:

A HF 210 UV ionizáló szinte minden fajta, a levegőben található káros anyagot semlegesít, pl. allergéneket (mint a pollen, háziállatok szőre, por, parlagfű), mikroorganizmusokat (mint a baktériumok, vírusok, penészgombaspóra) továbbá vegyi anyagokat és szagokat.
 
negatív ionok a levegőben Magas negatív ion teljesítmény: Ahogyan arra az előbbiekben utaltunk, a negatív ion hatékonyan tisztít. A HF 210 nagyobb mennyiségben gyárt légtisztító hatású molekulákat, mint sok hasonló méretű levegőtisztító berendezések a piacon.
 
 
 
negatív ionok hatásaUV lámpa: segít semlegesíteni a baktériumokat és a vírusokat. Ezen felül szép fényt, és modern kinézetet külcsönöz a készüléknek.

  • Nincsenek magas alkatrészköltségek: Nincs szükség szűrők cseréjére, egyszerűen kitakaríthatja a berendezést.
  • Rozsdamentes acélból készült alkotórészek: Nemcsak a porgyűjtő lemezek, hanem az ionizált tűk is rozsdamentes acélból készültek. Ezáltal ez a készülék rendkívül tartós.
  • Kompakt: A levegőtisztító kompakt kialakítású, hogy a HF-210 légtisztítót akárhová helyezhesse a lakásban: pultra, tálalóra, könyvespolcra, stb.
 
Az ionizátor műszaki adatai:
Névleges feszültség: 230 V AC / 12 V DC (adapter)
Elektromos teljesítmény: 8 W
Negatív ion koncentráció: 60.000.000 / cm3
Ózon koncentráció: 0,015 – 0,04 ppm
Méret: 350 x 220 x 127 (mm)
Súly: 1,4 kg
Tisztítható terület: 47 m2-ig (ideális 23-33 m2)
Fúvóberendezés teljesítménye: 25,5 m3 /h
Magyar nyelvű használati utasítás

Az alábbi képre kattintva megnézhet egy angol nyelvű videót is a HF 210-es ionizátorról:



 
2 éves garancia!


Vásároljon bizalommal! Minden termékünk szigorú ellenőrzésen ment keresztül. A vásárlás dátumától számítva 2 éven keresztül díjmentesen kijavítjuk, vagy kicseréljük a hibás termékét.
 
Ha bármi további kérdése van, keressen minket bizalommal. Ha már meggyőződött, hogy megfelelő Önnek ez az ionizátor, akkor alábbi kosárra kattintva megrendelheti a HeavenFresh HF 210 ionizálót: 
ionizáló webshop
 
 
 
További kérdések esetén kérem keressen minket elérhetőségeinken: vevőszolgálat

Vásárlói vélemények a Heavenfresh HF 210 UV ionizátorról

"Az ionizátort azért vásároltuk, mert Dege István (- aki radiesztétaként tevékenykedik és többször is járt nálunk felmérni az lakásunk helyzetét -) ajánlotta.
A vásárlás időpontjában iker kislányaink kb. négy hónaposak voltak, és sokszor voltak nyugtalanok, vagy legalábbis mi nem tudtuk megfejteni a sírásuk okát.
A készülék használata során csak jó tapasztalataink vannak, a gyermekek nyugodtak, és amire nem is számítottunk: az én allergiás tüneteim is megszűntek. Azt is észrevettük, hogy nyugodtabban alszunk (a babák is).
Nagyon elégedettek vagyunk a készülékkel, és ha családunkból más is szeretne hasonló készüléket vásárolni, Önöket fogjuk ajánlani, és köszönettel vesszük a kedvezményt."
Tisztelettel:
Dr. Lak Edit
 
"Én azért vásároltam az ionizátort, mert olyan munkahelyen dolgozom, ahol nem lehet ablakot nyitni, továbbá sokan dolgozunk ezen a munkahelyen, az irodámban nagy a személyforgalom és én pedig kismama vagyok. :)
Főként azért vásároltam, hogy a levegőben terjedő bacikat kiszűrje, megszűrje, mert véletlenül sem akarok elkapni semmilyen betegséget.
Eddig a hozzá fűzött reményeket beváltotta, mert mióta megvásároltam nem voltam beteg, pedig itt körülöttem jó néhányan küzdöttek ilyen-olyan megfázással.
Az ügyfélszolgálattal sem volt problémám, készségesek, segítőkészek voltak amikor a termék felől érdeklődtem."
Szubin Adrienn
 
"Négy hónapja használom a HF 210 Heavenfresh ionizátort éjjel-nappal egy 25 négyzetméteres szobában. Mikor belépek, mindig érzem a különleges friss ózon illatot. Én dohányzom és valóban eltünteti a nehéz cigifüst szagot! Nagyon örülök neki, ha ismerem, már évekkel hamarabb megvettem volna. Köszönöm a gyors és udvarias kiszolgálást és a valóban hasznos készüléket!"
Üdvözletem: Leé Ferenc
 
"Allergiám miatt gondoltam, hogy jót tenne egy tisztább levegő a hálószobában. Mivel viszonylag az allergiás szezon(om) végén vásároltam, így nem tudom, hogy ezen tulajdonságai mennyire lesznek megfelelőek, de azóta biztos, hogy sokkal frissebb a levegő a szobában és a por mennyisége is kissebb lett. Eleinte teljesen csendesen működött és szépen belesimult a polcon lévő többi tárgy közé. Bátran merem ajánlani egyébként mindenkinek."
Szojka Miklós
 
"Az ionizátort azért vettem, mert elég penészes gombás volt a lakás, és emiatt fulladtam.
A készülék beváltotta a reményeimet, valóban sokkal jobb lett a levegő.
Mára már a fulladásom is abba maradt!!
És valóban friss levegőt érezhetünk a lakásban."
Oláh József
 
"Köszönöm szépen az ionizátort. Korrekt és gyors üzlet volt.
Bátran ajánlom mindenkinek az ionizátort. További szép napokat!"
Vass Ferenc

"Az Önöktől vásárolt légtisztítót gyakran használom, általában 25-35 percig. Az UV fénnyel ionizált levegő elpusztítja a levegőben szálló vírusokat és baktériumokat."

Üdvözlettel: Dr. Vajda Boldizsár


Vásároljon Ön is Heavenfresh 210-as ionizátort, és csökkentse az allergiás, asztmás tüneteit, teremtsen egészségesebb levegőt otthonában. A rendeléshez kérem kattintson az alábbi ikonra:
 

ionizátor vásárlás
 
 
 


Kapcsolódó termékek: 00001,00003,00008,00020,00073

Akciós ár érvényessége: 2017.12.01

Megtekintve: 34640
Nyomtatható változat Elküldés egy ismerősnek KedvencekhezKérdés küldése


Kapcsolódó termékek
Kép
Megnevezés 
Ár 
Rendelés
gallery thumbnail
Légtisztító, levegőtisztító 60 m2-ig - Heavenfresh HF 380
HEAVENFRESH HF-380 levegőtisztító Erre a légtisztítóra büszke lehet, mert amellett, hogy  megbízható és hatékony, megjelenésével javítja a lakás hangulatát is. ...
bruttó 138.000 Ft
AKCIÓ! - 31%
bruttó 95.900 Ft 
db
gallery thumbnail
Ionizátor hálószobába, gyerekszobába 15 m2-ig - Heavenfresh HF-100
Hangtalan ionizátor otthonra, irodába, autóba, vagy kisbuszba (Az ionizátor raktáron van. 1-3 munkanap alatt házhoz szállítjuk.) Fejlett, ionizációs technol...
bruttó 19.200 Ft
AKCIÓ! - 22%
bruttó 14.990 Ft 
db
gallery thumbnail
Légtisztító hálószobába, gyerekszobába, kis irodába - WDH 6
WDH 6 - hat technológiás légtisztító Ideális hálószobába, dolgozószobába és gyerekszobába.   (A légtisztító raktáron van. 1-3 munkanapon belül házhoz szállítjuk!)&...
bruttó 53.200 Ft
AKCIÓ! - 37%
bruttó 33.400 Ft 
db
gallery thumbnail
Légtisztító, levegőtisztító 47m2-ig-Heavenfresh HF 300
HEAVENFRESH 300 - Multifunkciós légtisztító (A légtisztító jelenleg nincs készleten.) A Heavenfresh 300 levegőtisztító fontosabb tulajdonságai:   - Hatékony Hepa s...
bruttó 79.200 Ft 
db
gallery thumbnail
Párátlanító penész ellen 31 m2-ig, max. 16 l/nap - Trotec TTK 50 E
Vizes, penészes ablakok és falak? Párás, dohos lakás? Van megoldás! Nem a penészt magát, hanem annak az okát kell kezelni!    Csendes párátlanító...
bruttó 78.000 Ft
AKCIÓ! - 33%
bruttó 51.900 Ft 
db



Bevásárlókosár

Bankkártyás fizetés

Megbízható Bolt

Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?

Rólunk mondták

Iskolánk könyvtárszobáját egy ablaktalan helyiségben tudtuk kialakítani.
A tanulók bent létekor megemelkedik a szoba levegőjének nedvességtartalma.
Azért volt szükségünk a párátlanító készülékre, hogy védjük könyveinket a túlzott páratartalomtó.
Elégedettek vagyunk a vásárolt páramentesítő berendezésekkel.
Üdvözlettel: K. Zs.
igazgató (Módszertani Központ)

Kedves Tamás és Katalin!
"Nagyon szívesen válaszolok az Önök levelére.
Mi Önöktől egy Heavenfresh 3800-as levegőtisztító berendezést vásároltunk a kislányunknál jelentkező asztmához hasonló allergiás tünetek matt. Nekünk mióta megvásároltuk a légtisztítót azóta üzemel napi rendszerességgel. Éjszakánként automata üzemmódban használjuk. Le kell kopogjam de , úgy vészeltük át a számunkra rizikós téli(fűtési) időszakot, hogy max. 2 szer köhögött a kislányunk. Ezek a köhögések sem voltak olyan komolyak, mint azelőtt, hogy ezt a levegőtisztítót megvásároltuk.
Én csak pozitívan tudok róla nyilatkozni, mivel remek légtisztító. Valóban azt a teljesítményt nyújtja, amit ígértek.
Mikor tisztítjuk, mindig el vagyok hűlve mennyi minden van a levegőben.
Igazán hálás vagyok ezért a csodálatos légtisztító készülékért, és a nagyon kedves kiszolgálásért."
Maradok Tisztelettel: Dobrovicsné Rita

"Köszönjük hogy soron kívül hozzájuthattunk a levegőtisztító berendezéshez, amelyre lányunk súlyos asztmás rohama miatt volt szükség. A nagy teljesítményű levegőtisztító 24 órán belül jó hatással volt rá. Csökkent a roham, és 3 nap múlva meg is szűnt. Azóta is megy a légtisztító kis teljesítménnyel. Mi a Blueair 503-as professzionális légtisztító mellett döntöttünk, de nem bántuk meg hogy ekkorát vettünk.  Ráadásul a tetőtér nagy belmagassága miatt mindenképp nagyobb teljesítményű kellett."
MÉva

"A levegőtisztító készülék megvásárlására azért volt szükségem, mivel a szomszédjaim erős dohányosok, és ez az én lakásomban is éreztette a hatását. A légtisztító beváltotta a hozzáfűzött reményeket, használatával a lakásom levegője tisztább, élvezhetőbb lett, a kellemetlen szagok gyakorlatilag megszűntek. A készülékkel és a beszerzés módjával, gyorsaságával meg vagyok elégedve."
Sándor Tibor

"Allergiás tünetek miatt, gyerekek részére volt szükségem légtisztítóra. A készülék beváltotta a hozzáfűzött reményeket folyamatosan használjuk, az alkatrészekkel és tartozékokkal való ellátás jól működik."

"Az ionizátorra légfrissítési célból volt szükségem.
Fél éve megszakítás nélkül működik.
Nem tudom, hogy hasznos volt-e az egészségemre az ionizátor, mert ehhez kéne egy ikertestvér aki nem használja, tény, hogy mikor két hetente nedves ruhával tisztítom, az fekete a megkötött kosztól. Alapvetően örülök, hogy megvettem. Egy nap alatt itt volt."

"Az ionizátor használata iránt,csak jót tudok közölni, ugyan is, minden hozza fűzött számításom bevált,és minden ismerősömnek ajánlottam a használatát. Én pollen allergiás széna náthás vagyok. Mióta ezt az ionizáló készüléket használom, nagyon sokat javult az állapotom. Köszönettel Csuha Jánosné"

"A vásárlás rugalmas, a kiszállítás gyors és zökkenőmentesen bonyolódott le. Valamennyi információt megkaptam Önöktől, ami után sikerült döntenem.
Kb. 3/4 éve vásároltam a xj3000 típusú légtisztító berendezést, mert jómagam és kislányom is allergiás (por, parlagfű…) Idén ugyan előjött az allergiám, de jóval elviselhetőbb volt, mint korábban."

"A légtisztító készüléket abból a megfontolásból vettem, mert párom erősen porallergiás, ráadásul a házunk egy forgalmasabb út mellett helyezkedik el és elég sokat kapunk a smog-ból.
A levegőtisztító hatékonyan kiszűri a port, a smog-ot és még az én pollenallergiám javulásához is hozzájárult. 
Ezen kívül a levegő minősége jobb a nappaliban (ahol elhelyeztük), mint a lakás más részein. Bárki belép, érzékeli a különbséget.
Ráadásul még a ruhák is gyorsabban száradnak ebben a helységben.
Tökéletesen meg vagyok elégedve a légtisztító készülékkel, bárkinek ajánlanám! (azóta vettem két másikat a családomnak)
További sikeres munkát kívánok!"
Emőke

"Egy nagyobb garázs méretű helyiség alkalmi fűtésére vásároltam az elektromos hősugárzót.
 Az ügyfélszolgálat segítőkész volt, én egy másik hősugárzót néztem ki magamnak, de az nem volt raktáron így választottam a jelenlegit az önök tanácsára. Eddig elégedett vagyok a készülékkel, de úgy érzem, lehet egy fokkal jobb lett volna a nagyobb légszállítású hősugárzó. Pont az a hajszál hiányzik, de ezzel is megoldom.
A hősugárzó eddig hibátlanul működik, remélem fog is, nem használtam eddig olyan nagyon sokat, de pozitív. Remélem a nagyobb hidegben is kellően kiszolgál majd."
Ifj. Loggó József
Sza - Lo Car Kft.

"Az ionizátorral kapcsolatban minden rendben volt. A megrendelés, szállítás, fizetés beváltotta a reményeimet, az ionizátor is pontosan az amire számítottam. Nincs hangja, nem nagy, az üzembe helyezése egyszerű..."
Szakáts Viktor

"Köszönöm az érdeklődő levelüket.
Azt gondolom, hogy abban az időben, mikor vásároltam a termékeket, nem csak az ionizátort vettem, hanem allergiamentes ágymelegítőt,....és digitális lázmérőt. Igen ezt a 3 dolgot vettem interneten keresztül. Hogy miért volt erre szükség...allergiás-asztmás betegségben szenvedek.
Teljes őszinteséggel írhatom, hogy talán életem legjobb beruházása történt. Több hónapon keresztül használom az ionizáló légfrissítőt, leginkább éjszaka, és a nyári időszakokban. FANTASZTIKUS....csak ezt tudom írni...ezt mindenkinek éreznie, megtapasztalnia kellene. Csendes, halk duruzsolása, kristálytiszta környezet biztosítása következtében kevesebbszer fordult elő, hogy éjszaka asztmás rohamot kaptam. Azóta rendeltem Önöktől egy hepa szűrőt, maradéktalanul segítőkészek, és korrektek voltak. Bár már nem annyiszor használom a levegőtisztítót, /időközben jobban lettem, vagy csak akkor, ha nagy a polenkoncentráció/ de itt van a hálószobám közepén, és mégsincs útban, egy nagyon hasznos, és az egészségem könnyítését szolgáló kedves tárgy.
Összességében maximálisan elégedett vagyok a termékeikkel, örök hála...és köszönet, hogy Önökre találtam!!!"
További sok sikert, és megelégedett vevőkört, hozzá Mindannyiuknak jó egészséget kívánok:
Mosonyi Éva Siófokról

"
Az Önöktől vásárolt páramentesítő készülék eddig maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A nagy páratartalom miatti penészedés teljesen megszűnt. A helyiség kiszáradt. Az ügyfélszolgálatuk korrekt hozzáállásával a honlapjukon megadott időn belül megérkezett a párátlanító. Teljesen elégedett voltam  az internetes forgalmazással. További sok sikert kívánok: Horváth Zsolt"

"Minden tekintetben, mind a kiszállítással, mind pedig a párátlanító készülékkel elégedett vagyok. Eredetilek az építkezés végén, az épület kiszárításában segített, ezt követően autómata üzemmódban a szigetelt pincében tartja szárazon a levegőt, ezzel megelőzve bármilyen dohosodást."

"Nagyon szépen köszönöm!  Az ionizátor rendben ide érkezett a keddi napon és miután tegnap én is hazaértem már be is indítottam. Praktikus kis szerkezet! Még egyszer köszönöm!"
Hanzéli Ádám

"Még csak pár napja kaptuk kézhez az önök által forgalmazott x-1000-s ionizátort, és sajnálom, hogy nem találtam önökre elõbb.
Már két óra használat után érezni lehetett a helység levegõjének változását.
Csak köszönetet tudunk mondani érte.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki valamit is akar tenni az egészségéért.
Köszönet érte.
Balázs Zoltán"

"A légtisztító jó vásárnak bizonyult, elégedettek vagyunk a termékkel."

"Tisztelt Farkas Tamás,
Köszönjük az ionizátor tökéletesen bevált.
"
név nélkül

"A WDH 520 HB penészmentesítő igazán jó befektetésnek bizonyult. Nagyon meg vagyunk vele elégedve, bár nem fűztünk hozzá túl nagy reményeket.
Egy kb. 100 négyzetméteres irodában használjuk a berendezést, ahol reggelente nem lehetett kilátni az ablakokon a párától és tócsákban állt a víz. Mióta beüzemeltük a párátlanítót, ez a probléma teljesen megszűnt.
Munkájukhoz további sok sikert kívánunk!"

"Jól üzemel a párátlanító, semmi gondunk eddig vele."
Hanti Vilmos

"Valóban nagyszerő páramentesítő. Igazából nem gondoltam, hogy ennyi pénzért ilyen jó minőséget és teljesítményt kapok. Szívesen vásárolok Önöknél újra, ha szükségem lesz valamire.
Hálás köszönettel!"
Szabó T.

"Szeretnék a rendelés és a kiszállítás folyamatáért köszönetet mondani. Minden stimmelt. A páramentesítő remekül dolgozik."
Barbócz Károly
Logisztikai vezető



Webáruház

0.0992 mp


webáruház négyzet fájlwebáruház négyzet fájl
   szagtalanítás    olcsó hősugárzó    légtisztító partner    légtisztító banner    Páramentesítés    Párátlanítás    penész megszűntetése - párátlanító    légtisztító allergia ellen    sikeres lehet a légtisztító    ionizátor a lakásba    a penészes fal    levegőtisztító a baktériumok ellen    a páramentesítők gyakorlati előnyei    légtisztítók otthonunkba    ionizátorral a jó közérzetért    levegőtisztító az egészségért    páramentesítő a penészgomba ellen    légtisztító ami segíti    az egészségünk barátja    levegőtisztító az egészségünkért    páramentesítővel búcsút inthetünk    a légtisztító segítségével    ionizátorral a frissességért    a levegőtisztító mindenhol    szabaduljunk meg a penésztől    szükséges az ionizátor    segít a légtisztító    működtessünk levegőtisztítót    páramentesítő otthonunkban    a légtisztító a barátunk    ionizátor varázsa    levegőtisztító tiszta környezetért    páramentesítő otthonunk őre    tiszta otthon légtisztítóval    tartós frissesség az ionizátorral    levegőtisztítóval megelőzés celjabó    sokoldalú és hatékony páramentesítő    légtisztító és az egészség    ionizátorral az egészségünkért    a levegőtisztító otthonunk barátja    a páramentesítő a penész ellensége    barátunk, a légtisztító    nagyszerű segítség az ionizátor    gazdaságos levegőtisztító    otthon páramentesítővel    légtisztítóval az egészségért    ionizátor és frissesség    modern légkondi készülék    a Hepa szűrő    párásító készülék    parlagfű allergia megszüntetése    penészmentesítés speciálisan    levegőtisztító berendezés    ionizátor jótékony hatásai    penész eltávolítása páramentesítőve    a páramentesítő gép használata    korunk népbetegsége az allergia    párátlanító készülék hatása    páramentesítő készülék hasznai    légtisztító berendezést használni    _a tiszta levegő előállítása    ózongenerátor segít    mit mutat a páramérő?    a páramentesítés házilag    a páramentesítés nehézségei    a relatív páratartalom    páratartalom élettani szerepe    a légtisztító készülék    az elektromos hősugárzók    a páratartalom mérő műszer    a jó Légkondicionáló berendezés    penészes fal nagyon csúnya    a páratartalom mérő műszereink    _párátlanító készülék segít    a párátlanítás penész ellen    mt tehetsz az allergia ellen    mire jó a légtisztító berendezés    _a hidegpárásító készülék    mitől alakul ki a penész    elektromos páramentesítő készülék    mekkora az ideális páratartalom    Mire jó a víztisztító berendezés?    Fontos az ultrahangos párásítás    Ipari légtisztító dohányfüst ellen    HEAVENFRESH levegőtisztító    Levegő ionizátor    Légtisztító berendezés jó hatásai    A légszárító alkalmazási területei    Hogyan előzhetjük meg a penészt    A falszárítás szerepe    A légtisztító teszt    A nélkülözhetetlen légtisztítók    A gyerekszoba levegője    A párásító berendezés szerepe    Penészszag eltávolítása    A tiszta levegő értéke    Mire jó a légtisztító ionizátor    A levegő párásító áldásos hatása    Penész elleni szer    Penészgátló körkép    Páramentesítő készülékkek    Az a szörnyű falpenész!    Páramentesítő készülék fórum    Mi is az az ózonizátor?    A penészesedés megelőzése    Párátlanítás házilag    Ha magas a páratartalom    Penészmentesítő készülékek    Heavenfresh készülékek    A penész egészségkárosító hatása    A penész okozta betegségek    Az ideális páratartalom a lakásban    Végleges penészmentesítés    Egészségünk őre, a levegőtisztító    A tiszta légkör    A penész eltávolítása    Az optimális légkör őre    Ózongenerátor, a szagtalanító    Miért fontos a páramérő használata?    Páramentesítés házilag ma könnyebb    Páramentesítés néhány lépésben    Relatív páratartalom, a láthatatlan    Az ideális páratartalom beállítása    A légtisztító készülék haszna    Modern elektromos hősugárzó    Levegő tisztítás otthonainkban    Új típusú párásító készülékek    Az optimális páratartalom fontos    Ismerje meg légtisztító berendezés    A légtisztító készülékek előnyei    Légtisztító kiváló minőségben    Levegőtisztító nagy kedvezménnyel    Miért előnyös a levegő ionizátor?    Daikin légtisztító információk    Légtisztító berendezés teljesítmény    Mire jó a légszárító?    A falpenész igen zavaró lehet    Milyen légtisztító növények    Párátlanító készülékek a megfelelő    Légtisztító és párásító    Levegő tisztítás minőségi levegőért    Tiszta levegő egészséges környezet    Levegő párásító egyszerű használata    A páratartalom nem mindig optimális    Az egészséges páratartalom elérése    Penészedés okai és ideális megoldás    Párásító készülék gyerekszobába jó    Miért jó a légtisztító ionizátor?    A penész hatása    Levegő tisztítása Heavenfresh    Penész eltávolítása gyorsan    A légtisztító segít Önnek    Fontos a légkondicionáló    A légtisztító jelentősége    Egyszerű a légtisztító    Párologtató készülék is kellhet    _légszárító nélkül    A légtisztító teszt remekül    Jó minőségű légtisztító    A falakon feltűnő penész    A páramentesítők megoldják    Jó döntés a használt páramentesítő    lehet a penészmentesítés házilag    gondot a magas páratartalom    Remek vétel a levegőtisztító    cserben a légtisztító készülék    Miért jó az ionizált levegő    levegő tisztító energiahatékonyan    hatékony páratartalom csökkentés    Küzdjünk a penészedés ellen    penész okozta leggyakoribb    Levegő párásítók fajtái    egészséges páratartalom    Levegő tisztítóval egészségünkért    Baj, ha penészes a lakás    Lakás, és a páratartalom    Légtisztító készülékek hatásmechani    Levegőtisztító berendezések előnybe    Előtérben a penész    magas páratartalom előnyei    Párásítókészülék gyerekszobába    Légtisztítók, egészségünk    lényeg egészséges páratartalo    Légtisztító növényeket    Légtisztítóval a fellélegzésért    ideális páratartalom margójára    Légszárítóval az optimális    Középpontban a páramentesítő    Penész elleni szer házilag    Levegő párásítóval a jobb    Páramentesítők, az ön szolgálatában    Ionizáló légtisztító, az igazi    A páramérés fontosságáról    Záloga a párásító    Luxus többé a légkondi    Fellélegzés biztosítója    Légszárítóval a könnyed légzésért    Ionos légtisztító egészségre    Levegőtisztító készülékkel    Trotec párátlanítóval a jobb    Heavenfresh, a fellélegzés titka    Szobai légtisztító    A páratartalom, és a közérzet    Milyen légtisztító készüléket    Levegő párásítóval a szárazság    A penész okozta káros betegségek    Penészes fal kezelése házilag    Friss levegő az egészséges    Páratartalom csökkentése házilag    Párásítóval a száraz levegő ellen    Nagyszerű praktika a szellőztetés    Páramentesítővel intsen búcsút    Levegő párásító, a hasznos    Levegőtisztító berendezés segít    Szobai légtisztító, a frissesség    Legjobb légtisztító készülék    Mit tehet parlagfű allergia    Légtisztító berendezéssel    Házi légszárító    Fókuszban a légtisztító növények    Levegő párásítóval az irritációk    Légtisztítókkal a pollenek    A levegő ismérvei    Levegőtisztító készülék, de miért    Penész eltűntetése    Előnyben a páramentesítő gépek    Párásító légtisztító, az instant    Trotec párátlanító pozitívumai    Levegőtisztító, a nyugalom    Hideg párologtatóval az illóolajok    WDH páramentesítő pozitívumairól    Levegőtisztítót minden    A penész eltűntetése, néhány    Páramentesítő gépek, a nedvesség    Egyben: párásító légtisztító    A Trotec párátlanító páratlan    Hideg párologtatóval a megfázás    A páramentesítő megkönnyíti    Szerezzen be egy levegőtisztítót    Levegőtisztító berendezés funkciói    Levegőtisztító berendezés könnyed    Hideg párologtatóval az orrfolyás    Páramentesítővel az élet    Levegőtisztító elsöprő pozitívumai    Páramentesítő gépek előnyben    Párásító légtisztító igazi instant    Trotec párátlanító, a valódi    Levegőtisztító berendezés otthonra    Légtisztító házilag, ez lehetséges    Párásító berendezés előnyei    Magas a párásító ár    Penész eltávolítása véglegesen    Legpraktikusabb elektromos hőlégfú    Légtisztító ionizátor működéséről
lábléc